2014. szeptember 16., kedd

Bevezetés

Könnyeimet letörölve rohantam fel a szobánkba. A Mi szobánkba, ahol megdugott egy csajt. Egy rohadt szemétláda fiú miatt nem sírtam még. De Ő. Jött a csilli - villi sztár életével és felforgatta a világomat. Teljesen megvoltam a motor versenyekkel, a veszéllyel. Nem kell Ő az életembe! A szekrény aljából előráncigáltam a bőröndömet, amit az ágyra dobva nyitottam ki. Gyorsan visszafordultam a szekrény felé és ruháimat kezdtem el kipakolni. Nem érdekelt, hogy összegyűrve dobálom befelé a dolgokat. Mikor már szinte minden benne volt, megpróbáltam összehúzni. Ugráltam rajta, ültem, mindent csináltam, de az Istenért sem akart összehúzódni.

Kerekek csikorgását hallottam. Nem akarok találkozni vele! Még sietősebben rángattam a cipzárt. - A francba! Gyerünk már!

- Lauren! - hangja mennydörgés volt számomra.

Pillanatokon belül megjelent az ajtó küszöbén. Csapzott volt. Kék szemei megbánást mutattak. Na persze! Megbánta, mi? Hátráltam ahogy közeledett felém. Pillantása bőröndömre villant. Mikor visszanézett rám szemét könnyek csípték. Visszaléptem a bőröndömhöz és vártam, hogy a sírás megint rám törjön. Nem érdekelt, hogy lát. Annál jobb! Legalább megtudja mennyire összetörte a szívemet. Kezemet elhúzta a bőröndtől.

A vörös köd ellepte az eszemet. Semmi másra nem vágytam, mint püfölni. Kezem csattant arcán.
Állkapcsa megfeszült. Minden izmát megfeszítette. Nem érdekelt. Mind két kezemet ökölbe szorítva püföltem mellkasát. Egy nagyobb ütés után fájdalmasan kiáltott fel. Elkapta kezeimet. Könnyeim már elapadtak. Kiszáradtak a könnycsatornáim. Egyre jobban szorította csuklómat. Biztos voltam benne; ez még látszódni fog egy ideig.

- Ez fáj. - suttogtam magam elé.

Arca riadt lett. Pánik szerűen engedett el. Csuklóimat vizsgálgatva fordultam vissza bőröndömhöz. Lassan húztam be. És láss csodát! Sikerült behúznom. Leemeltem az ágyról és magam mellett fogva indultam el.

A küszöbön megálltam és visszanéztem rá. Tehetetlenül nézett rám. Könnyeim újra előjöttek. Mégis van még könnyem. - Remélem tudod, hogy Te voltál az első és utolsó aljas rohadék, aki miatt sírtam. Viszlát, Hemmings!

Reakciót sem várva indultam ki a taxihoz. Nehéz lesz, de elfogom felejteni!